26. Túl kell esni rajta

Másnap reggel nagyon rosszul keltem. Hányingerem volt, fájt a fejem, rossz volt a közérzetem és lázam is volt. Kimentem a fürdőbe, és megláttam az arcomon a tegnapi ütések nyomát. Annyira nem látszódtak csak halvány foltok. Mire felébredtem Ji nem volt otthon, mert dolgoznia kellett. Megittam egy teát, lefeküdtem a nappaliba a TV elé, és napközben elnyomott az álom. Simogatásra keltem, és hogy valaki beszél hozzám.

- Kicsim, itthon vagyok. –simogatta Jiyong a hajamat. Csak nyöszörögtem egyet.

- Baj van? Nagyon ramatyul nézel ki.

- Nem igazán érzem jól magam. Egész nap ilyen voltam.

- Édes miért nem szóltál hamarabb? Hazajöttem volna.

- Nem akartalak zavarni, úgyis aludtam. –nyögtem egyet a rosszulléttől.

- Azonnal hívom az orvost. –jelentette ki határozottan.

- Nem Jiyong, kérlek ne. Holnapra jobban leszek.

Láttam, hogy nem tetszik neki, de beleegyezett. Persze másnap sem voltam jobban. Sőt, rosszabbul éreztem magam.

- Jinah, nem érdekel, mit mondasz. Máris hívok egy orvost, hogy jöjjön ki. –pattant fel rögtön.

Nem ellenkeztem, moccanni is alig tudtam. Semmi erőm nem volt. Megvizsgáltak, majd behívták Jit is és elmondta az orvos a bajomat.

- Önnek lelki eredetű baja van. Történt valami önnel mostanában, ami ezt kiválthatta?

- Igen, sajnos történt. –mondtam halkan. Ji megfogta a kezemet.

- Lehet napokig fog tartani, amíg nem nyugszik le önben a dolog. Felírok azért egy kis nyugtatót, ettől jobban fog tudni aludni. De a legjobb az lenne, ha kiadná magából az egészet. Szóljanak nyugodtan, ha bármi gond van. –Ji kikísérte az orvost, aztán visszajött hozzám.

- Annyira sajnálom Jinah, hogy ezt tette veled. Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem.

- Tudom Ji, de nem bírom még kiadni magamból. Sajnálom. –gördült le egy könnycsepp az arcomon.

- Semmi baj, ha készen állsz, meg fogod tenni. –befeküdt mellém és így simogatott.

Két nap múlva kicsit jobban voltam. Visszamentem dolgozni, mert nem egészséges, hogy egész nap otthon fekszek. Amúgy is rengeteg munkám volt. Ji nem örült neki, de nem tudott megállítani. Egy hét múlva még mindig ugyanolyan állapotban voltam. Még mindig nem adtam ki magamból a történteket. Éreztem, hogy belül már minden összegyülemlett, de kimondani nem tudtam. Azóta semmilyen közelebbi érintkezésünk nem volt Jiyonggal, néhány csókon kívül. Lassan túl kell lennem rajta, mert nem akarom még egyszer átélni a múltkorit. Ma este éppen együtt vacsorázunk a kanapén, miután befejeztük, ölelkezve ültünk még egy kicsit.

- Szeretlek Jinah, nagyon-nagyon. –puszilta meg a homlokomat.

- Én is téged.

Szenvedélyes csókban forrtunk össze. Éreztem mennyire vágyna a továbbiakra, és én is akartam. Elkezdtem lehúzni róla a pólót, mire hirtelen megállt.

- Biztosan ezt akarod? Tudok várni rád.

- Mindennél jobban akarom ezt. –kaján vigyor jelent meg az arcán, és újra a számnak esett.

Annyira kívántuk egymást, ezért nem időztünk sokat. Megszabadítottuk egymást a felesleges ruháinktól, és egyből bennem volt.

- Ahhh Jiyong –nyögtem egy hatalmasat, ahogy mozogni kezdett.

- Szeretlek Jinah –nyögte ő is.

Bólintottam egyet, mert az élvezettől beszélni nem tudtam. Mindketten hangosan nyögtünk egyfolytában. Pár lökéssel később hatalmasat élveztünk. Ahogy lenyugodtunk könnyek kezdtek folyni a szememből.

- Kicsim mi a baj?