22. Visszatérés

Hosszú ideig nem hagytuk abba. Annyira elgyengültem, nem volt erőm ellökni magamtól, csak hagytam, hogy azt tegye, amit akar. Végül egy sóhajjal váltunk el.

- Biztos vagyok benne, hogy nem felejtettél el. –suttogta közel az arcomhoz.

- Nem, nem felejtettelek el, mert nem tudlak. –néztem fel rá, ő is a szemembe nézett- De azt se tudom elfelejteni, amit tettél. Ezért nem szóltam neked. Le kell zárnunk, ez ennyi volt.

Bújtam ki az öleléséből, majd ott hagytam. Egyből hazamentem, nem akartam tovább ott lenni. Bizonyos szinten örültem, hogy találkoztunk, mert így meg tudtuk beszélni a dolgokat rendesen. Elmondtam mit érzek, ő is. Szomorú is vagyok, mert így feltéptük a sebeket, amik már begyógyultak. Nem baj, így tudom végleg elfelejteni őt.

Fél év múlva

- Amy, hozd kérlek a maradék ruhákat! –mondtam sietősen a segédemnek.

- Itt is vannak. Szükséged van még valamire?

- Nem köszönöm, menj nyugodtan. Holnap találkozunk. –öleltem meg, majd elment.

Fél év alatt megváltoztam egy kicsit. Teljesen feltörtem a nagy tervezők közé. Több kollekciót is a piacra dobtam, ami vevő volt a boltokban. Híres embereknek tervezhettem, elismertek a munkámban, az újságokban voltam. Mondhatom, hogy elértem, amit mindig is akartam. Kivéve egy dolgot, de arra nem gondolok. A külsőm is megváltozott. Világosabbra festettem a hajamat. Fogytam pár kilót, bár sosem voltam kövér. Most érzetem igazán jól magamat a bőrömben.

Holnap tartom a legújabb tavaszi kollekciómnak a bemutatóját. Izgulok, mert Steven is itt lesz, meg páran a régi csapatból. Azóta nem találkoztam velük, épp itt az ideje.

Másnap este, a színfalak mögött igazítok meg még néhány dolgot a modelleimen, majd kezdődik a show. Azóta ez a negyedik nagy kollekcióm, de ezután leállok egy kicsit. Eddig megállás nélkül dolgoztam, most vissza fogom magam. Legközelebb, majd csak tél végére tervezek nagy összeállítást.

Már az afterpartyn vagyok. Kezet fogtam pár emberrel, akik gratuláltak, majd meghallottam, a nevemet mögülem. A teraszról hallottam ismerős hangokat. Megfordultam és Steven mosolygós arcát láttam meg. Azonnal odasiettem és a nyakába ugrottam.

- Annyira jó téged látni. –mondtam.

- Én is örülök neked, nagyon hiányoztál.

Mikor elváltunk egymástól, akkor láttam meg a többieket, akik a társaságában voltak. Pár újonc, gondolom a segédei, meg persze a Big Bang.

Mindenkit megöleltem, nem akartam bunkó lenni. Beszélgetni kezdtünk, jó volt látni őket.

- Fantasztikus volt a bemutató, és az eddigi munkáid is lenyűgözőek. –mondta Yuri az egyik tanítvány. Úgy beszélt rólam, mintha valami isten lennénk. Jól esett, de fura volt.

- Köszönöm. –hajoltam meg- És mi újság veled? –kérdeztem mikor már csak Steven maradt.

- Semmi különös, próbálom tartani a helyedet.

- Biztos vagyok benne, hogy profin megoldod. Nem véletlenül választottalak téged.

Beszéltünk még úgy fél óráig, majd eljöttem. Sokan gratuláltak, majd hirtelen egy kéz húzott be az egyik kis terembe.

- Te meg mit csinálsz?

- Beszélni akartam veled egy nyugis helyen.

- Miről?

- Először is gratulálok, fantasztikus vagy. Másrészt csak, hogy mi van veled? Régen láttalak.

- Én is téged Jiyong. És köszönöm, örülök, hogy tetszett.

- Te még jobban tetszel.