19. Akkor én, most engem

Levetettem magamat az ágyra, a fejemet a párnába nyomtam, hogy ne hallatszódjon a sírásom. Megállás nélkül zokogtam. Nem hiszem el, hogy megcsalt. Miért? Ő akarta annyira, hogy együtt legyünk, akkor miért csinálja ezt?

- Jinah, kérlek, nyisd ki az ajtót! –kérlelt kintről. Nem válaszoltam neki, nem akartam látni.

- Beszéljük meg! Kérlek, én annyira sajnálom! –hallottam, hogy sírni kezd.

Közben bent felöltöztem, és annyira összeszedtem magam, hogy el tudjak menni innen. Kinyitottam az ajtót, nem néztem rá. Egyenes a bejárathoz mentem.

- Jinah, ne menj el! –jött utánam, megfogta a kezemet, de kitéptem a szorításából. Már épp nyitni akartam az ajtót, mikor átnyúlt felettem és becsukta. Hátulról ölelt meg, de azonnal kijöttem a karjaiból.

- Ne érj hozzám! –fordultam szembe vele. A szemei vörösek voltak a sírástól. De ebben a helyzetben, nem tudtam sajnálni.

- Kérlek hallgass meg! –tett egy lépést felém.

- Ne gyere közelebb! –hirtelen megállt. –Minek hallgassalak meg? Hogy még több fájdalmat okozz nekem?

Nem bírtam tovább, újra sírni kezdtem. Elkaptam a fejemet róla, teljesen elgyengültem.

- Hadd magyarázzam el! –nem válaszoltam ezért folytatta. –Viszonyom van egy nővel! –ismerte be. Kínomban nevettem egyet.

- Van? Örülök, hogy nem múlt időben mondtad.

- Nem volt! –javította ki magát.

- Nem hiszem el Jiyong! Nem elég, hogy átvertél, de még most is képes vagy hazudni?

- Nem hazudok, esküszöm.

- Miért? Ezt magyarázd már el nekem! –néztem rá könnyes szemekkel.

- Mert az elmúlt egy hónapban alig voltál itthon. Szinte nem is találkoztunk, és én feszült voltam, és…

- És kellett valami, amin levezesd? Ezért csaltál egy kurvával? –kezdtem el kiabálni.

- Sajnálom. –mondta elhaló hangon.

- Sajnálod? Hallod, mit mondasz? Mióta van ez a kis viszonyod?

Nem felelt csak lehajtotta a fejét.

- Az igazat mondd Jiyong? Mióta csalsz?

- 3 hete. –ismert be. Tágra nyílt a szemem.

- Szóval egy hetet bírtál ki! És ahelyett, hogy elmondtad volna, nem láttál jobb megoldást, minthogy felbérelj egy prostit? –fakadt ki belőlem.

- Én annyira sajnálom tényleg! Jinah szeretlek.

- Hogy lehetsz ekkora szemét, hogy még ezek után azt mondod, szeretsz? –kérdeztem halkan.

- Én tényleg szeretlek, csak elgyengültem egy pillanatra.

- Elgyengültél? Mint én anno. –megrázta a fejét.

Nem bírtam tovább folytatni ezt a beszélgetést. Elindultam az ajtó felé.

- Jinah, kérlek ne… -kezdett el megint sírni.

- Tudod mi a vicces? –álltam meg az ajtóban egy pillanatra, és néztem vissza rá.

- Nem.

- Emlékszel a régebbi veszekedésünkre? –bólintott egyet –akkor azt mondtad, WooSeung nem lehet a szerelmem, mert megcsaltam. Tiltakoztam ellene, mert én tényleg szerettem őt. Azt mondtad, voltál már szerelmes, hogy szerettél valakit, és sosem csaltad volna meg. –láttam az arcán, hogy tudja, mire gondolok –ebből is látszik, hogy hazudsz. Szeretsz? Akkor nem csaltál volna meg.

Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót. Most értettem meg WooSeung helyzetét. Akkor én csaltam, most engem csalnak. Hatalmas lyukkal a szívembe jöttem el onnan.