41. Telik az idő

- Mit keresel te itt? –kérdeztem megdöbbenve.

- Ennyire nem örülsz, hogy látsz?

- Őszintén, nem.

- Miért?

- A legutóbbi találkozásunknál nem valami szépen váltunk el.

- Javítsuk ki ezt a hibát. –mondta mosolyogva és közvetlen előttem állt meg. Mire bármit is tehettem volna szorosan az ajkaimra tapadt. Megpróbáltam ellökni, de nem sikerült. Végül egy mappát vágtam a fejéhez. Dühösen nézett rám.

- Azonnal menj innen! –mondtam mérgesen.

- Miért? Újra kezdhetnénk.

- Semmit nem akarok újrakezdeni veled WooSeung. –megragadta a kezemet, úgy hogy már fájt. Ekkor lépett be az ajtón Jiyong.

- Mit művelsz a feleségemmel? –kérdezte idegesen.

- Feleség? Ezt nem mondod komolyan Jinah? –nézett rám. Kitéptem a kezemet és odamentem Jihez, aki egyből magához húzott.

- De igen, összeházasodtunk.

- Ezt nem hiszem el. Jinah ő nem szeret téged. Csak arra kellesz neki, hogy legyen kivel ágyba bújnia.

- Elég ebből! Hallgass te féreg! –ordította Ji és már indult volna meg felé.

- Ji nyugodj meg! –húztam vissza- Azonnal menj el innen, vagy hívom a biztonságiakat.

- Jó megyek. Sok szerencsét kettőtöknek a jövőben. –hatalmas ajtócsapódással ment ki.

- Jól vagy? Bántott téged? –kérdezte Ji aggódva.

- Persze, semmi bajom. Időben jöttél.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek és nekem nem arra ke… -nem engedtem, hogy befejezze. Egyből ajkaira tapadtam.

- Édes, szerinted hiszek ennek a senkinek? –kérdeztem a csók után.

- Nem. –hajtotta le a fejét.

Egy hónap múlva mentem az orvoshoz, mindent rendben találtak, szépen növekedtek az immár 3 hónapos picik. A magánéletünkben sok dolog nem változott. Ugyanúgy együtt vagyunk Jivel. De mindentől védeni próbál, néha túlzásba is viszi.

5 hónap múlva

Jiyongék ma érkeznek haza egy turnéról. 3 hete nem találkoztunk, nagyon hiányzik már. Azt mondta, nem mennek el mostanában ilyen hosszú időre. Ami jó is lesz, mivel hamarosan kibújnak a picik.

Otthon vártam Jiyongra, főztem egy finom vacsorát. Olyan 11 fele érkezett meg.

- Édesem, itthon vagyok. –köszönt hangosan.

- Ji, annyira hiányoztál. –mentem oda hozzá. Azonnal édes, szenvedélyes csókot váltottunk.

- Hogy vagy és a picik? –simogatta a hasamat.

- Én is és ők is remekül megvannak. Nekik is hiányoztál. –mutattam a hasamra. Letérdelt elém és így kezdett el beszélni a pocimhoz.

- Apának is rettentően hiányoztatok. Amíg ki nem bújtok, addig itt leszek veletek. –könnyes szemmel hallgattam, ahogyan beszél hozzájuk. Annyira édes volt, pedig még meg sem születtek. Ji mosolyogva állt fel, mikor befejezte a mondandóját. A kicsik egyszerre rúgtak, ami hatására nyögtem egyet és a hasamhoz kaptam.

- Úristen, jól vagy? –ölelt át Ji.

- Persze, csak örülnek apuci hangjának. –mondtam mosolyogva.

- Szeretlek Jinah, nagyon hiányoztál. –forrtunk össze egy csókban.