39. Boldogság

- Kicsim, gond van? –kérdezte aggódva Ji.

- Nem, nincs semmi. Gyere, csinálok valami vacsit. -gyorsan összeütöttem valamit Jinek.

- Te nem eszel? –kérdezte, mikor leült az asztalhoz.

- Nem, nem vagyok éhes.

Elmentem a kanapéhoz, hogy TV-t nézzek. Nem bírtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy esetleg megharagszik és elmegy. Két kar zökkentett ki a gondolkodásomból.

- Isteni volt, köszönöm. Most jöhetne a desszert. –búgta közel a számhoz, majd szenvedélyesen kezdett el csókolni. Ledöntött közben a kanapéra és rám feküdt. Simogattam a hátát, átadtam magamat az élvezetnek. Benyúlt a pólóm alá, először az oldalamat majd a hasamat kezdte el simogatni. Mikor ezt megéreztem, eszembe jutott a délután és hirtelen leállítottam.

- Ji, kérlek ne! –fogtam meg a kezét.

- Miért? –ült fel. Én is felültem, de nem mertem rá nézni. –Kicsim, mi a baj? Vagy, most épp nem alkalmas? –gondolt a női gondokra.

- Nem, épp ellenkezőleg.

- Mi? –nézett értetlenül.

- Ji, terhes vagyok! –tört ki belőlem. Félve pillantottam rá. Tágra nyílt szemekkel nézett engem, nem tudtam eldönteni, mit gondol.

- Terhes vagy? Tőlem? –nyögte ki végül.

- Ki mástól lennék. Én sajnálom. –nem bírtam többet mondani, mert hatalmas hévvel csókolt meg. Ezt végkép nem értettem.

- Sajnálod? El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Kicsim ez csodálatos. –láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.

- Komolyan mondod? Azt hittem nem örülsz neki.

- Hogyne örülnék? Régóta akartam ezt, csak eddig nem mertem szólni. Végre, istenem gyerekünk lesz. –borult a nyakamba. Szorosan öleltem magamhoz. Szárnyaltunk a boldogságban.

- Mióta tudod? –kérdezte, mikor elengedett.

- Ma tudtam meg. Egy ideje rosszul voltam, ma délután meg volt egy kis elájulásom.

- Elájultál? –nézett rám megijedve.

- Igen, de semmi komoly, jól vagyok. –fogtam meg a kezét- Amy velem volt. Igazából ő jött rá, aztán elmentem megcsinálni egy tesztet. És ott megláttam, hogy terhes vagyok.

- Ez csodálatos, nagyon szeretlek.

- Én is téged.

Aznap este szorosan összebújva aludtunk el. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy örült neki.

2 hét múlva mentem el orvoshoz, hogy megnézze a picit. Ji is velem jött, mert ma tudhatjuk meg, hogy fiú vagy kislány.

- Akkor megkérném az anyukát, hogy feküdjön fel! Mindjárt jön a nővér és neki is kezdünk. –mondta kedvesen az orvos. Magán kórházban voltunk, mert nem akartuk, hogy bárki is megtudja a hírt. Egyelőre csak a család tudja, a fiúk meg Amy. A fiúk ma este jönnek át, hogy megtudják a baba nemét. Visszajött az orvos egy nővérrel.

- Apuka bent marad? –kérdezte mosolyogva.

- Igen. –mondta határozottan Ji. Izgultunk mindketten a babáért.

- Nézzenek, a képernyőre kérem! –mondta az orvos. Lassan megláttunk egy icipici ’foltot’, ami a mi kis csöpségünk volt. Ji mosolyogva fogta meg a kezemet.

- Gratulálunk, kis fiú lesz. –mondta az orvos boldogan. Összenéztük Jiyonggal a hír hallatára. Tudtam, hogy fiút szeretne elsőre.

- Oh, várjanak egy pillanatra! –mondta hirtelen az orvos. Ijedten néztem rá, ahogyan Ji is.