44. Final

4 nap múlva mehettünk haza. Szerencsére a picik jól voltak, egészségesek. Minden percemet velük töltöm, míg Jiyong dolgozik. Egyik este a kicsik elaludtak, így én is lepihentem a kanapéra. Amiből az lett, hogy elaludtam. Simogatásra keltem fel.

- Szia édesem, hogy vagy? –kérdezte Ji, miután egy puszit nyomott a számra.

- Jól, csak kifárasztanak. –nevettem. Ekkor meghallottuk, hogy felébredtek. Fel akartam állni, de Jiyong visszanyomott.

- Pihenjél, majd én megcsinálom. –mosolygott angyalian és elment. Halkan utána osontam és onnan figyeltem őket.

- Szia! Itt van apa. –vette ki SonHa-t a kiságyból, mert JaeHo még aludt. –Hogy van az én kis drágám? Jót aludtál? –puszilta meg a fejét. A vállára hajtotta SonHa fejét és próbálta visszaaltatni. Közben dúdolni kezdett. Mikor észrevette, hogy a pici lányunk elaludt a vállán, óvatosan visszatette, megpuszilta és fentről nézte őket. Lassan mögé sétáltam és átöleltem hátulról a derekát. Maga mellé húzott és így néztük, ahogyan alszanak.

- Olyan gyönyörűek. –mondtam suttogva.

- Pont, mint te. –nézett rám, majd én is így tettem. Édes csókban forrtunk össze. Halkan kijöttünk, hogy tudjanak aludni.

Ji kint a falnak nyomott és újból ajkaimat támadta meg. Kuncogni kezdtem, mert tudtam mit akar. Hetek óta nem voltunk együtt, minden időnket elveszik az ikrek.

- Nagyon kívánlak Jinah. –suttogta a számba.

- Én is téged Ji.

Lassan tolni kezdett a hálóba, de a csókot nem szakítottuk meg. Teljes testével rám feküdt és így folytattuk. Levettük egymásról a fölsőket, végig simítottam a hátán, mire belenyögött a csókba. Nem siettük el a dolgokat, kihasználtuk, hogy együtt lehetünk.

- Jöhet a következő apróság? –törte meg a csókot hirtelen, és nézett kíváncsian a szemembe.

- Máris? Nem szeretnél várni egy kicsit?

- Jó, várok holnapig. –mosolygott kajánul.

- Ji, legalább nekem adj egy kis pihenőt. Nem neked kell kihordani.

- Rendben. Most viszont kiélvezem, hogy az enyém vagy. –tért vissza az ajkaimra.

Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, ami után egymás karjaiban aludtunk el. Mindennél jobban szeretem, ahogyan az ikreket is. Egy csodálatos családot kaptam. Ki hitte volna, hogy egy kis kalandból egy életen át tartó szerelem lesz?

Most viszont várom az új kalandokat, velük együtt.

43. Leírhatatlan érzés

Téged egyből a szülőszobára toltak. Míg elő készítették a dolgokat, a többiek kint idegeskedtek. Ahogy megérkezett Ji mindenki felállt.

- Hol van Jinah? Mi történik? –kérdezte idegesen.

- Nyugodj meg, most vitték be. –csitítgatta SeungHee.

- Önök a hozzátartozók? –kérdezte egy nővér.

- Igen. –bólintott mindenki.

- Bejön valaki a kismamához?

- SeungHee, te menj be! –mondta Jiyong.

- Biztosan?

- Igen, tudom, hogy ő is így szeretné. Neki most rád van szüksége.

- De az egész életében rád. –megölelték egymást, majd SeungHee bement a nővérrel.

Egy órája tart a szülés és eddig semmi fejlemény. Jiyong egyre idegesebb, össze-vissza járkál a folyosón.

- Hyung, nyugodj meg! Minden rendben van. –mondta lágyan Taeyang.

- Mi van, ha lesz valami? Ha valami bajuk esik?

- Miért csak a rossz dolgokra gondolsz? Nem sokára megszületik a fiad meg a lányod, neked ezzel kell foglalkoznod. Semmi baj nem lesz! –mondta határozottan Top, ami hatására megnyugodott és leült. Igaza volt Tabinak, hamarosan megszületnek az ikrei.

Másfél óra múlva egy orvos jött ki egy nővérrel.

- Elnézést, mi történik? Hogy vannak? –támadta le őket Ji.

- Ön az apuka? –bólintott egyet- Minden a legjobban megy. Hamarosan elviszik az anyukát az egyik szobába és bemehetnek hozzájuk.

- És a picik? Velük mi van?

- Most viszik el őket megvizsgálni. Ha minden rendben lesz, őket is beviszik majd.

Hatalmasat fújtak, hogy a nehezén túl vannak. 20 perc múlva SeungHee jött ki mosolyogva.

- Gyertek, bemehetünk Jinah-hoz. –indult el, mire mindenki szó nélkül követte. Mikor beértek Jinah aludt. Ji leült mellé a többiek kicsit hátrébb álltak.

- Nem sokára felébred. –mondta SeungHee.

- Szegény, biztos fáradt. –simogatta a kezét Jiyong. Pár perc múlva fel is ébredt a kismama.

- Kicsim, jól vagy? –kérdezte tőlem Ji.

- Igen, persze. Eléggé fáradtnak érzem magam, de minden rendben.

- Hát, nem lehetett könnyű ikreket világra hozni. –mosolygott Seungri. Ekkor jött be az orvos.

- Jó napot mindenkinek. Hogy van az anyuka?

- Jól. –bólogattam. Alig vártam, hogy lássam az ikreket.

- Remekül csinálta. Nem igen volt még ilyen gyors szülés ikreknél. –mondta elismerően.

- A picik, hogy vannak? –kérdeztem.

- Mindent rendben találtunk. Nem sokára behozzák őket a nővérek.

- Köszönjük doktor úr. –hajolt meg Jiyong. Nem is vártunk sokat, mikor bejött két nővér, két kicsi csomaggal. Egyből elmosolyogtunk Jivel és persze mindenki a szobában. Könnyek szöktek a szemembe, rápillantottam Jiyongra és az ő szeme is könnyes volt.

- Parancsoljanak. Gratulálunk hozzájuk, teljesen egészségesek. –mosolyogtak a nővérek.

Az én kezembe adták a lányunkat, Jiyongéba a fiúnkat. Boldogan néztük őket, ahogyan aludtak a kis pokrócban.

- Szia kicsi SonHa –mondta a lányunknak- és kicsi JaeHo –a fiúnknak.

- Olyan gyönyörűek. –mondtam fülig érő mosollyal.

- SonHa olyan gyönyörű, mint te. –nézett rám.

- JaeHo olyan elképesztő, mint te. –néztem én is rá. Édes csókot váltottunk.

A picik kinyitották a szemüket és minket nézegettek. Leírhatatlan érzés volt.

42. Kezdődik

Egy hét telt el azóta, hogy Jiék hazaértek. Ma éppen hozzájuk megyek be a stúdióba, de ő nem tud róla. Unatkoztam egyedül itthon, ezért döntöttem úgy, hogy meglepem őket.

Délelőtt már ott is voltam, majd felmentem hozzájuk.

- Kopp-kopp. –köszöntem, mikor beértem. A Big Bang volt ott Teddyvel.

- Jinah, de jó téged látni. –ölelt meg maknae.

- Szia! Hogy-hogy itt vagy? –nyomott egy puszit a számra Jiyong.

- Unatkoztam otthon, ezért gondoltam benézek.

- Hogy van a kismama? –kérdezte mosolyogva Teddy. Mi ketten a kanapén ültünk. Mellém telepedett Seungri, Ji mellé Daesung, a többiek meg előttünk voltak.

- Jól, köszönöm.

- Nem készítenek ki a picik?

- Dehogy. Bár mostanában elég sokat mozognak.

- Biztos ki akarnak már bújni. –nevetett Daesung.

- Hamarosan. –mondtam sóhajtva.

- Mikorra vagy kiírva?

- Jövő hét szerdára.

- Hogy-hogy nem feküdtél még be? Vagy mikor kell?

- Ji azt akarta már most menjek be, de nem engedtem. Nem tudnék bent, mit csinálni.

Sok mindenről beszélgettünk még ezután. Egyszer hirtelen a hasamhoz kaptam.

- Kicsim jól vagy? Mi történt? –ijedt meg Jiyong.

- Nyugi jól vagyok. Csak rugdosós kedvükben vannak.

- Megfoghatom? –kérdezte Seungri kíváncsian.

- Persze. Gyere, tedd ide a kezedet! –fogtam meg, és megmutattam, hol érzi a legjobban a rúgást. Pár pillanatot vártunk, mikor gyorsan elkapta a kezét.

- Hogy bírod ezt egész nap? Nagyon erőseket rúgnak. –kuncogni kezdtem a reakcióján.

- Mert tökéletes anyuci. –húzott oda magához Jiyong.

Pár óra múlva haza indultam, mert elfáradtam. Ez a legrosszabb, hogy nagyon hamar fáradok. Minden energiámat leszívják a picik.

Másnap Jinek megbeszélése volt. Átjöttek a fiúk, Amy, meg a nővérem, hogy boldogítsanak.

Jót elbeszélgettünk, mikor kezdtem egyre rosszabbul lenni. Nem szóltam, mert nem akartam, hogy aggódjanak vagy, hogy mindenki velem foglalkozzon.

Kimentem a mosdóba és miután végeztem a dolgommal éreztem, hogy valami nincs rendben. Ekkor eszméltem fel, hogy elfolyt a magzatvizem. Gyorsan felöltöztem és lihegve mentem ki a többiekhez. SungHee azonnal felém rohant, a többiek követték.

- Úristen húgi, mi a baj? –fogta meg a kezem.

- Itt..itt az idő. –nyögtem ki nehezen, mert iszonyatosan fájt a hasam.

- Mi? Úgy érted… -kérdezte elhaló hangon Tabi.

- Jesszusom, ma kibújik a kicsi sárkány és a kicsi tervező! –örvendezett a nővérem.

- Kérlek, menjünk kórházba. –lihegtem.

- Igen gyerünk! Fiúk hozzátok a cuccát, mi segítünk neki lemenni a kocsihoz. –mondta Amy.

- Én elmegyek Jiyongért. Jinahnak is jó lenne, ha most vele lehetne. –mondta Taeyang. Válaszul csak bólogattam, mivel beszélni nem igen tudtam.

Amy és SungHee segítettek lemenni a kocsihoz, a fiúk jöttek utánunk. Azonnal rohantunk a kórházba. Közben Taeyang elment Jiért.

- Jiyong, azonnal velem kell jönnöd! –rohant oda Taeyang.

- Mi, miért? Mi történt? –aggodalmaskodott.

- Jinah. Bevitték a kórházba. Ma kibújnak a picik. –lihegte.

- Mi? Azonnal induljunk. –rohant egyből Jiyong a kórházba.

41. Telik az idő

- Mit keresel te itt? –kérdeztem megdöbbenve.

- Ennyire nem örülsz, hogy látsz?

- Őszintén, nem.

- Miért?

- A legutóbbi találkozásunknál nem valami szépen váltunk el.

- Javítsuk ki ezt a hibát. –mondta mosolyogva és közvetlen előttem állt meg. Mire bármit is tehettem volna szorosan az ajkaimra tapadt. Megpróbáltam ellökni, de nem sikerült. Végül egy mappát vágtam a fejéhez. Dühösen nézett rám.

- Azonnal menj innen! –mondtam mérgesen.

- Miért? Újra kezdhetnénk.

- Semmit nem akarok újrakezdeni veled WooSeung. –megragadta a kezemet, úgy hogy már fájt. Ekkor lépett be az ajtón Jiyong.

- Mit művelsz a feleségemmel? –kérdezte idegesen.

- Feleség? Ezt nem mondod komolyan Jinah? –nézett rám. Kitéptem a kezemet és odamentem Jihez, aki egyből magához húzott.

- De igen, összeházasodtunk.

- Ezt nem hiszem el. Jinah ő nem szeret téged. Csak arra kellesz neki, hogy legyen kivel ágyba bújnia.

- Elég ebből! Hallgass te féreg! –ordította Ji és már indult volna meg felé.

- Ji nyugodj meg! –húztam vissza- Azonnal menj el innen, vagy hívom a biztonságiakat.

- Jó megyek. Sok szerencsét kettőtöknek a jövőben. –hatalmas ajtócsapódással ment ki.

- Jól vagy? Bántott téged? –kérdezte Ji aggódva.

- Persze, semmi bajom. Időben jöttél.

- Ugye tudod, hogy nagyon szeretlek és nekem nem arra ke… -nem engedtem, hogy befejezze. Egyből ajkaira tapadtam.

- Édes, szerinted hiszek ennek a senkinek? –kérdeztem a csók után.

- Nem. –hajtotta le a fejét.

Egy hónap múlva mentem az orvoshoz, mindent rendben találtak, szépen növekedtek az immár 3 hónapos picik. A magánéletünkben sok dolog nem változott. Ugyanúgy együtt vagyunk Jivel. De mindentől védeni próbál, néha túlzásba is viszi.

5 hónap múlva

Jiyongék ma érkeznek haza egy turnéról. 3 hete nem találkoztunk, nagyon hiányzik már. Azt mondta, nem mennek el mostanában ilyen hosszú időre. Ami jó is lesz, mivel hamarosan kibújnak a picik.

Otthon vártam Jiyongra, főztem egy finom vacsorát. Olyan 11 fele érkezett meg.

- Édesem, itthon vagyok. –köszönt hangosan.

- Ji, annyira hiányoztál. –mentem oda hozzá. Azonnal édes, szenvedélyes csókot váltottunk.

- Hogy vagy és a picik? –simogatta a hasamat.

- Én is és ők is remekül megvannak. Nekik is hiányoztál. –mutattam a hasamra. Letérdelt elém és így kezdett el beszélni a pocimhoz.

- Apának is rettentően hiányoztatok. Amíg ki nem bújtok, addig itt leszek veletek. –könnyes szemmel hallgattam, ahogyan beszél hozzájuk. Annyira édes volt, pedig még meg sem születtek. Ji mosolyogva állt fel, mikor befejezte a mondandóját. A kicsik egyszerre rúgtak, ami hatására nyögtem egyet és a hasamhoz kaptam.

- Úristen, jól vagy? –ölelt át Ji.

- Persze, csak örülnek apuci hangjának. –mondtam mosolyogva.

- Szeretlek Jinah, nagyon hiányoztál. –forrtunk össze egy csókban.

40. Ennél szebb nem is lehetne

- Mi az? Valami baj van? –kérdeztem idegesen.

- Nincs, nyugodjanak meg. Egy dolgot leszámítva.

- Mondja, már kérem? –mondta Ji aggódva.

- Két baba van. Ön ikreket vár. –jelentette ki boldogan az orvos.

- Hogy ikreket?

- Igen. Látják, ő a másik apróság. –mutat a képernyőre- Egy tökéletes fiú, lány páros. Most mi, itt hagyjuk önöket egy kis időre. Mindjárt jövünk. –ezzel távozott a nővérrel együtt. Felültem az ágyon és félve Jire néztem, aki még mindig sokkos állapotban volt.

- Ji? –szóltam neki halkan.

- Ennél szebb nem is lehetne. –mondta fülig érő mosollyal. Sóhajtottam egy nagyot.

- Ugye nem gondoltad megint, hogy nem örülök neki? –kérdezte, s közben elém állt. Míg én még mindig az ágy szélén ültem.

- Dehogynem. Mivel ez még engem is meglepett.

- Kicsim nem tudom elmondani, mennyire boldog vagyok. Szeretlek, ahogyan őket is. –tette a kezét a hasamra.

- Én is szeretlek Ji, nagyon. –húztam magamhoz egy csókra.

Beszéltünk még az orvossal a következő vizsgálatokról, majd hazamentünk. Nem sokára jönnek a fiúk. Épp kaját csináltunk, mikor csöngettek.

- Sziasztok! –köszöntek hangosan, ahogyan beértek hozzánk. Mindegyikük megölelt, majd megálltunk a konyhában.

- Hogy van a kismama? –kérdezte Daesung.

- Jól, köszönöm. –mondtam, közben Ji átkarolt és magához húzott.

- Bökjétek már ki, hogy mi volt? –kérdezte izgatottan Seungri.

- Kisfiú. –mondta mosolyogva Ji.

- Tényleg? Ez szuper. –örvendezett a maknae.

- És kis lány. –mondtam kuncogva. Síri csönd lett a szobában.

- Mi? Két neme van? –kérdezte Seungri.

- Dehogyis. Ikreink lesznek. –mondta Jiyong és még jobban magához húzott.

- Ez csodálatos. –tapsikolt Daesung.

- Gratulálok. –ölelt meg Taeyang.

- Hát Jiyong, valamit jól csinálsz. –veregette vállba Tabi. Nevetni kezdtünk, majd Ji jött oda és csókolt meg.

- Olyan jó szülők lesztek. –mondták.

Sokáig beszélgettünk, nevettünk. Imádom őket, nagyon a szívemhez nőttek. Késő este mentek el. Míg Ji kikísérte őket, addig pakolni kezdtem a konyhában.

- Hagyd édes, gyere, menjünk aludni. –mormogta a nyakamba, közben a hasamat simogatta.

- Gyorsan megcsinálom.

- Pihenned kell. Két apróság van a pocidban, duplán kell pihenned.

- Jól van apuci, meggyőztél. –nyomtam egy puszit a szájára, amiből egy hosszú édes csók lett. Éreztem, hogy többet akar és kuncogni kezdtem. A keze már a pólóm alatt volt és a melleimet markolászták.

- Ugye szabad ezt csinálnunk? –állt meg hirtelen.

- Persze, majd csak a végén kell vigyáznunk.

- Akkor jó. –mondta és felkapott a karjaiba.

Bent a hálóban töltöttünk el egy fantasztikus estét. Úsztunk a boldogságban. Egy gyerek is tökéletes lett volna, de hogy ketten vannak így még jobb.

Reggel az irodámban voltam, mikor hirtelen rontott be valaki.

- Szia Jinah, régen láttalak.

39. Boldogság

- Kicsim, gond van? –kérdezte aggódva Ji.

- Nem, nincs semmi. Gyere, csinálok valami vacsit. -gyorsan összeütöttem valamit Jinek.

- Te nem eszel? –kérdezte, mikor leült az asztalhoz.

- Nem, nem vagyok éhes.

Elmentem a kanapéhoz, hogy TV-t nézzek. Nem bírtam kiverni a fejemből a gondolatot, hogy esetleg megharagszik és elmegy. Két kar zökkentett ki a gondolkodásomból.

- Isteni volt, köszönöm. Most jöhetne a desszert. –búgta közel a számhoz, majd szenvedélyesen kezdett el csókolni. Ledöntött közben a kanapéra és rám feküdt. Simogattam a hátát, átadtam magamat az élvezetnek. Benyúlt a pólóm alá, először az oldalamat majd a hasamat kezdte el simogatni. Mikor ezt megéreztem, eszembe jutott a délután és hirtelen leállítottam.

- Ji, kérlek ne! –fogtam meg a kezét.

- Miért? –ült fel. Én is felültem, de nem mertem rá nézni. –Kicsim, mi a baj? Vagy, most épp nem alkalmas? –gondolt a női gondokra.

- Nem, épp ellenkezőleg.

- Mi? –nézett értetlenül.

- Ji, terhes vagyok! –tört ki belőlem. Félve pillantottam rá. Tágra nyílt szemekkel nézett engem, nem tudtam eldönteni, mit gondol.

- Terhes vagy? Tőlem? –nyögte ki végül.

- Ki mástól lennék. Én sajnálom. –nem bírtam többet mondani, mert hatalmas hévvel csókolt meg. Ezt végkép nem értettem.

- Sajnálod? El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok. Kicsim ez csodálatos. –láttam, hogy könnyek szöknek a szemébe.

- Komolyan mondod? Azt hittem nem örülsz neki.

- Hogyne örülnék? Régóta akartam ezt, csak eddig nem mertem szólni. Végre, istenem gyerekünk lesz. –borult a nyakamba. Szorosan öleltem magamhoz. Szárnyaltunk a boldogságban.

- Mióta tudod? –kérdezte, mikor elengedett.

- Ma tudtam meg. Egy ideje rosszul voltam, ma délután meg volt egy kis elájulásom.

- Elájultál? –nézett rám megijedve.

- Igen, de semmi komoly, jól vagyok. –fogtam meg a kezét- Amy velem volt. Igazából ő jött rá, aztán elmentem megcsinálni egy tesztet. És ott megláttam, hogy terhes vagyok.

- Ez csodálatos, nagyon szeretlek.

- Én is téged.

Aznap este szorosan összebújva aludtunk el. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy örült neki.

2 hét múlva mentem el orvoshoz, hogy megnézze a picit. Ji is velem jött, mert ma tudhatjuk meg, hogy fiú vagy kislány.

- Akkor megkérném az anyukát, hogy feküdjön fel! Mindjárt jön a nővér és neki is kezdünk. –mondta kedvesen az orvos. Magán kórházban voltunk, mert nem akartuk, hogy bárki is megtudja a hírt. Egyelőre csak a család tudja, a fiúk meg Amy. A fiúk ma este jönnek át, hogy megtudják a baba nemét. Visszajött az orvos egy nővérrel.

- Apuka bent marad? –kérdezte mosolyogva.

- Igen. –mondta határozottan Ji. Izgultunk mindketten a babáért.

- Nézzenek, a képernyőre kérem! –mondta az orvos. Lassan megláttunk egy icipici ’foltot’, ami a mi kis csöpségünk volt. Ji mosolyogva fogta meg a kezemet.

- Gratulálunk, kis fiú lesz. –mondta az orvos boldogan. Összenéztük Jiyonggal a hír hallatára. Tudtam, hogy fiút szeretne elsőre.

- Oh, várjanak egy pillanatra! –mondta hirtelen az orvos. Ijedten néztem rá, ahogyan Ji is.

38. Hirtelen...

3 napja vagyunk ismét Koreában. Ji azóta sokat dolgozik az új albumon. Én is egy új kollekcióba kezdtem. Mindketten elfoglaltak vagyunk, de megpróbálunk minél több időt együtt tölteni, mint újdonsült házasok. Még mindig alig fogtam fel ezt az egészet.

Egyik délután hazaugrottam Amyvel a megbeszélés előtt.

- A listáról mindenkinek szóltál? –kérdeztem, míg egy kávét csináltam.

- Igen, persze. Mindenki ott lesz. –felet kedvesen. Nagyon jóba lettünk az év során. Mindent megbeszélünk együtt, segítünk egymásnak.

Épp vittem ki a kávékat, mikor hirtelen elsötétült előttem minden és a földre estem. Pár perc múlva nyitottam ki a szememet és egy aggódó Amyvel találtam szembe magamat.

- Úristen Jinah, jól vagy? Mi történt? Hallasz engem?

- Igen, jól vagyok és hallak. Nem tudom mi történt, hirtelen minden elsötétült.

- Ettél ma valamit?

- Nem sokat, de ettem. Mostanában kicsit rosszul vagyok.

- Gyere, ülj le a kanapéra, hozok neked vizet! –leültem, Amy rögtön hozott nekem egy pohár vizet. Kicsit megijedtem, mert nem igen értettem az ájulásom okát. Lehet leesett a vércukrom.

- Szedsz valami gyógyszert, aminek ez lehet a mellékhatása?

- Nem, nem szedek semmit. –gondolkoztam, hogy mi lehetett. Hirtelen Amy ugrott egyet mellettem és meredt szemekkel nézett engem.

- Mi az? Miért nézel ennyire?

- Úristen, hát persze! Jinah, te terhes vagy! –mondta boldogan.

- M-mi?

- Azért vagy rosszul, és azért ájultál el. Mikor jött meg utoljára?

- Nem tudom. Úgy –kezdtem el számolni magamban- kb. 2 hetet késik. –mondta ledöbbenve.

- Áááááhh terhes vagy! –borult nevetve a nyakamba.

- Nem hiszem el. Először megcsinálok egy tesztet, majd csak aztán jelentsük ki.

- Mikor mondod el Jiyongnak?

- Amíg nem tudom biztosra, addig nem. –jelentettem ki határozottan.

- Maradj itthon! Megcsinálom a megbeszélést, amúgy sem nézel ki valami jól. Csináld meg a tesztet, a többit bízd rám!

- Tényleg megtennéd?

- Persze, ez most sokkal fontosabb. Megyek is, mert mindjárt kezdődik. –állt fel és indulni készült. Az ajtóban még hátrafordult hozzám.

- Gratulálok. –mondta kedvesen.

- Köszönöm. –megöleltem, majd elment. Álltam még pár percig és megpróbáltam feldolgozni, ami ebben a 10 percben történt. Felvettem a kabátomat és elindultam, hogy vegyek egy tesztet. Minél hamarabb túl akartam lenni rajta.

Mikor hazaértem meg is csináltam, de nem mertem megnézni. Vagy 20 percig álltam előtte, de nem nyúltam hozzá. Vettem egy nagy levegőt és megnéztem…..

Terhes vagyok. Könnyek szöktek a szemembe először az örömtől, majd a félelemtől. Örültem, mert ez egy csodálatos dolog, közben viszont féltem Jiyongtól. Mi lesz, ha nem örül neki? Ha elhagy emiatt? Nem beszéltünk még a gyerek témáról, szóval nem tudom, milyen reakciója lehet. Estig ültem a kanapén és csak gondolkoztam.

- Kicsim, megjöttem! –hallottam meg Ji hangját. Gyorsan felálltam, megigazítottam magamon a ruhát. Nem akarom, hogy bármit is észrevegyen.

- Szia, hogy telt a napod? –kérdeztem mosolyogva.

- Jól, fárasztóan. –bólintottam egyet. Közelebb jött és hozzám bújt. Nem öleltem vissza egyből, amit észre is vett.

- Kicsim, valami gond van?